2009. május 26., kedd

Konfirmáció 2009 a német vendégekkel

Az idei konfirmálás különleges alkalom volt nekünk, ifiseknek is. Ugyanis első ízben történt meg az, hogy nem csupán kívülállókként, hanem barátokként tekintsük meg lelkes fiataljaink, jövőbeli ifisek, zsenge bizonyságtételét. És nem csupán ebből a tekintetből volt figyelemreméltó alkalom a május 24. A konfirmándusok, gyülekezetünk történetében először vezérigét választottak maguknak, amelyek remélhetőleg mindig a szemük előtt fognak lenni, életük nagy döntéseinél és apró harcainál egyaránt. Gratulálunk nekik és szüleiknek! Csak hab (hal? :P ) a tortán, hogy mindezt a Hebsack-Rohrbronn- i testvérgyülekezet küldöttsége előtt tették meg. Az ünnep fényét emelte tehát német vendégeink jelenléte is, akik egy nyolc tagú ifjúsági csoporttal érkeztek városunkba, kirándulás illetve tapasztalatcsere céljából. Michael, Claudia, David, Marvin, Thorsten, Bea, Anja illetve Pascal örülhetett az itteniek vendégszeretetének, tudniillik egy hétig vendégeskedtek kátésok, fiatalok otthonában, akik vállalták azt a nemes feladatot, hogy gondot viselnek rájuk, egyik hét csütörtökétől másik hét szerdájáig.
A német diákok programjában szerepelt többek között a városnézés, séták, fagyizás (nyamm!), Félix-fürdői strandolás, a Medve-barlang megtekintése, kézműves foglalkozások, az elmaradhatatlan shopping majd pedig utolsó este a tábortűz. Reméljük mindannyian jól érezték magukat StarCity apró közösségében; mi nyitott és vidám szívvel vártuk őket! Képek erejéig még visszatérünk az eseményre!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése